– M-mi van?! Már azok is léteznek?
Igen. Éppen ilyesmi reakciót vártam. A dolgok megmagyarázása nem éppen az én asztalom.
– Nincs itt szó semmiféle „már”-ról. Mondjuk úgy inkább, hogy még. Épphogy még létezünk.
– Hogyan? Hát ezért nem hallottam… – Ichigo idegesen, tarkóra tett kézzel nézegette az eget. Kerülte a tekintetem. – Na, és mégis mi történt?
Így hát szép lassan belefogtam a szokásos mesébe, aminek a történetét már kívülről tudtam. Elmondtam neki, hogyan halt ki a népünk, kik azok az Őrzök, és hogy hála a shinigamiknak már nem maradt dolgunk.

– Bevallom… Nem igazán értem. Mármint mi közük van a shinigamiknak a négy elemhez? Ettől még ti tartjátok fent az egyensúlyt, nem? 
– Nem egészen – kezdtem bele ismét. Vagyis előtte még kényelembe helyeztem magam egy padon. – Egy magadfajta ember nem értheti ezt az összefüggést. Én se lennék képes elmagyarázni neked. Mi, sárkányok a világok harmóniáját ösztönösen érzékeljük, születésünktől fogva. Tudjuk, mit kell, és mit nem szabad tenni, ha meg akarjuk őrizni az egyensúlyt. Egyszerűen csak tudom, hogy ránk már nincs szükség, és kész.

Felpillantottam rá. Kicsit megszeppenve nézett rám, próbálta feldolgozni a sok információt. Megcsóválta a fejét, és elfordult, mint aki menni készül, még intett is nekem búcsúképp. Erre én is felálltam, és gúnyos hangon megjegyeztem:
– Jó volt beszélgetni, Kurosaki Ichigo. Bár a történetemért cserébe örültem volna, ha te is mesélsz nekem a shinigamikról, hisz nagyon keveset tudok róluk, és majd megöl a kíváncsiság, de hát… Ha nincsen mondandód, akkor elmegyek szállást keresni éjszakára, majd egy másik illetékes felvilágosít!

§

– Aztán Lyah végül idejött Japánba, hogy megkeresse eltűnt szüleit, mivel tudomása szerint azok keletre jöttek. Sajnos a reptéren elkeverték a csomagját, így most nincs pénze szállásra és ételre, ezért felajánlottam neki, hogy költözzön hozzánk…
– Ó, fiam, ez olyan nemes cselekedet volt tőled, hát persze, hogy befogadjuk! – Könnyek szöktek Ichigo apjának a szemébe, a mellette álló, barna hajú kislány is meghatottan nézett rám. Bár a másik, fekete hajú lány igencsak kérdően bámult, és ez a csodálkozás a másik két ember szemében is látható volt.

Kurosaki csak a fejét csóválta, majd intett, hogy kövessem, egyenest a szobájába.
– Hmm… Íme ideiglenes lakóhelyem. A családod kedvesnek tűnik – közöltem vele, majd lehuppantam az ágyára. 
Tehát végül is sikerült meggyőznöm őt, hogy maradhassak.

– Azért kíváncsi lennék: miért néztek olyan furcsán?
Kurosaki megütközve nézett rám.
– Én miért néztem olyan furcsán? – mutatott rá a lényegre. Én hülye! – Először is kerítünk majd neked valami hétköznapi, normális ruhát. Aztán csinálnunk kell valamit a szemeddel…
– Ez igazán nincs ínyemre. Nem elég, hogy a hajam színét megváltoztattam? Ti, emberek elég érdekesek vagytok – fakadtam ki, mire újabb csodálkozást kaptam válaszul. Kezdhetem megszokni a folytonos magyarázkodást, ha az összes shinigami ilyen keveset tud a népemről. Bár végül is mi a fenén lepődtem meg ennyire?

– Megvál… Oké, akkor nem tudnád a szemedet kékké varázsolni?
– Ez nem áll hatalmamban. – És megint magyarázkodhatok… – Oké. Tehát nekünk, sárkányoknak három alapvető képességünk van. Az első a tökéletes uralom a test fölött. Vagyis minden egyes porcikánkat olyanná formáljuk, amilyenné akarjuk – a személyes kereteinken belül! Hogy mit értek ezalatt? Például ha én százhatvanhét centi vagyok, akkor változtathatom magam alacsonyabbá, de magasabbá soha. Ha a hajam világos, csak egy bizonyos mértékig sötétíthetem be. És ha a szemem neonsárga, vihetek bele barna vagy zöld árnyalatot, de nem tehetem kékké, ami alapból a sárga közelében sincs.

Vártam egy kicsit, hogy felfogja, amit hallott. Magasságos ég, milyen bonyolult sárkánynak lenni!
– Jól van, nagyjából értem… És a többi képesség?
– Nos, ott vannak az elemek. Ez nagyon egyszerű, mindnyájan birtoklunk egyet. Vegyük például a tűzokádó sárkányokat. Az Őrzők a mestereivé váltak ezeknek az erőknek, ez alapján választották ki őket. És születtek olyan különleges növendékek, akik mind a négy elem erejét birtokolják. Ilyen sárkány csak kettő született ezidáig… Az egyik én vagyok.

Úgy éreztem, ez most egyszerre egy kicsit tényleg sok volt neki, úgyhogy nem traktáltam tovább a harmadik dologgal. A lényeget már úgyis hallotta.
– Tudod mit? Holnap majd te is részletesen beszámolsz a shinigamikról, rendben? Jó éjt! – mosolyogtam, majd összegömbölyödtem a földön.
– Várj! Nem akarsz inkább ágyban aludni? Vagy egy matracon… – Nem feleltem. Ó, ti boldog, tudatlan emberek! A meséitekben mi barlangban élünk, miért ne érezném jól magam a padlón? És már aludtam is…

§

– A sárkányoknak így hát nem maradt dolguk. Hiába győzködtem a társaimat a fölöslegességünkről, ők nem voltak hajlandóak felhagyni a munkával. Mindig is szerettem volna látni egy shinigamit, sokáig kerestem is őket. De miután bizonyos dolgokat megtudtam, igyekeztem inkább elkerülni a találkozást. Száz éve, mikor kis híján összefutottam eggyel, visszamentem a saját világunkba. Most végre erőt vettem magamon, és engedtem a kíváncsiságnak, ezért vagyok itt…
– Öm… Igen, ez felettébb érdekes. Azt hiszem… Én már bemutatkoztam, magát hogy is hívják?
– Elnézést. Illetlenség, tudom, csak olyan rég volt már, hogy… Lyah Fayew vagyok!

Urahara Kisuke bólintott. Tagbaszakadt, de jóképű[vt] és főként éles eszű fickó volt. A magyarázatom alatt néha úgy éreztem, néhány sárkányos dologgal már tisztában van. Ez mondjuk várható is egy volt kapitánytól – mint megtudtam. 
Igen, a shinigamikról is sok mindent kell még tanulnom. De Kurosaki már elmondott egyet s mást, mint hogy vannak tisztek, hadnagyok, kapitányok, és ugyebár egy főkapitány is.

– Szívesen megismerném őket – lelkesültem fel a gondolatra.
– Ahhoz el kell mennünk Soul Societybe. És ezt csak egy módon tehetjük meg – világosított fel Ichigo.
– Valóban elvezetsz oda? Még csak most találkoztunk, de te gyanúsan segítőkész vagy…
– Még sosem hallottam, hogy a sárkányok valóban léteznének. Pusztán iszonyú kíváncsi vagyok – jelentette ki, majd elvezetett a Vegyesboltba.

– És ezek után mik a szándékai, kisasszony? – kérdezősködött tovább Urahara úr, közben egy fekete hajú kislány behozta a kért teákat. Hallottam, ahogy korábban Ururunak nevezték.
– Köszönöm, Ururu! – mosolyogtam rá, mikor elvettem az italt. A gyermek elpirulva sétált ki. – Visszatérve a kérdéshez… Szeretném, ha megnyitná nekem az átjárót. Szeretném megismerni a többi shinigamit is.
– Azt hiszem, nem utasíthatok vissza egy ilyen kérést.


Egy óra múlva már be is léphettem a Dangaiba. Nem hittem el, hogy ilyen könnyen menni fog minden. Most először megijedtem. Egész életemben kíváncsi voltam azokra, akik majd átveszik a helyünket, s akiktől részben tartottam is… 

Behunytam a szemeimet, amelyek immár zöld színűek voltak. Nekem mint sárkánynak nincs szükségem póttestre. Mikor úgy döntök, átléphetek a lélektestembe. Most is ezt tettem. A modern ruhák, amiket sebtében magamra vettem, visszaváltoztak fehér, piros mintás kimonóvá. A hajam színét nem állítottam vissza, tetszett a barna. A homlokomon viszont megjelent a körkörös jel, amelyet az ötödik Őrzőként viseltem.

Mikor elindultam, újra kinyitottam a szemeimet, amelyek immár újra neonsárgák voltak.