23. fejezet

Majdnem Happy End

Hirtelen úgy érezték, mintha mi sem történt volna. Mintha, végig ott álltak volna. Nem azt mondom, hogy agymosás történt velük, csak a nyugalom, ami körülvette őket, olyan szokatlan volt és békés.

- Túléltük. NEM HISZEM EL, HOGY TÚL ÉLTÜK!!! - ordította Enyedi, letérdelt és a földet csókolgatta. -Ó drága kicsi művház sosem hagylak el többet! - ennél a mondatánál már az oszlopot ölelgette. .(a portás kicsit se nézte hülyének…)

- Nos, gyerekek, örülök, hogy végül jól végződött ez a „forgató könyv”.

- Forgatókönyvekből egy időre most elég.

- Remélem, hogy ezek után is képesek lesztek, ugyanúgy járni szakkörre, mint eddig.

- Nem hiszem Aranka néni. Már nem bízunk meg magában.

- Úgy van! Új tanárt kell, keressünk!

- De… - és ekkor a kék székek mögül előugrott egy alak.

- Jó napot! Sebestyén Balázs vagyok, és ez itt a Kész Átverés show. Mai áldozatunk egy kisvárosi színjátszótanár volt. Kérem Aranka, nyilatkozzon valamit.

- Most mi van?

- Átvertük önt! - vigyorgott Balázs.

- Nem kell nekünk új tanár Aranka néni! Pláne nem ezek után!

- Jaj, istenem már azt hittem ez az egész kaland egy szívatás volt.

- Bár így lenne!

- De nincs.

- Most már elmehetek? - vakarta a fejét Balázs.

- Igen, itt a pénz, amiben megállapodtunk. - Bodai átnyújtotta neki a tízezrest, mire az elégedetten lelépett.

- Na, gyertek! Elmondom az új forgatókönyv ötletemet!

- AAAAaaaa….- hurrogtak egyszerre mind a tizenketten.

- Csak vicc volt! Spuri mindenki haza!

*

Egy hét múlva Laura éppen ment a szakkörre. Már a főbejárathoz ért, amikor a szembe levő sarkon megjelent Viktor, és gonoszul ’vámpírosan’ vigyorgott.

 - Még mindig gonosz vámpír vagy?! – és közben átváltozott sárkánnyá. Éppen készült megtámadni a fiút, aki felkiáltott:

 - Ne Laura! Én vagyok az apád!