22.fejezet:

Egy aprócska reménysugár

hatalmas erődítmény mindenfelé félelmet sugárzott. A kis színészeknek nem nagyon tetszett az ötlet, hogy bemenjenek, de a hazajutásért meghozták ezt az áldozatot. Abban a pillanatban, ahogy kinyílt az ajtó, felgyúlt az összes fáklya. Így nehezebb lesz feltűnés nélkül kiszabadítani Viktort, és tanárukat, mint hitték. És volt még egy probléma; itt ez a titokzatos valaki, aki a háttérből irányít mindent.

*

 - Kihűlt a kávém! Aranka! Hozzon egy újat!

 - Igenis uram!

 - A gyerekekről semmi hír?

 - Semmi. A supersaurus nem tért vissza. Azt hiszem megfeletkeztünk a varázserejükről…

 - Lehet… kérem emlékeztessen, miért is van ilyen erejük?

 - Nem emlékszik? A varázshomok! Amit ott tart bezárva, és várja, hogy leperegjen!

 - Ó, tényleg, a mágus tanács jóslata… ami nem szabad, hogy beteljesüljön!

 - Igen uram… - és mindeközben a sarokban ücsörgő fiú fülelt, persze nagyon jól tudta, miről beszélnek. Megnézte a hatalmas üvegszekrényt, benne egyetlen tárgy: a homokóra.

*

 - Hogy szabadítsuk ki őket? – kérdezte Barna a többi asztal alatt kucorgó gyerektől.

 - Az ősi jóslat szerint egy varázserejű diavetítőre lenne szügségünk… - suttogta Luca.

A két lány össze nézett, majd elővették a diavetítőt, amit még az ősember barlangjában találtak.

 - Mármint erre?!

És már el is kezdték kidolgozni a tervet.

Luca múltkor nagyon jól bevált csalinak, ő volt a főcsali, és még pár követője, köztük Bors, Dávid, Márkó, Laura, Bence. 2 Barna és Levi pedig a terv 2. fázisát képezték. Alexa és Atina kivetítették Viktort, és vártak.

A három fiú elindult. A fal mellett, a félhomályban kúsztak a sarok felé, míg tanáruk, és a fura valaki beszélgettek.

 - Viktor! – suttogta Barna.

 - Mi van?

 - Kiviszünk titeket. Gyere utánunk!

 - De a lánc…

 - Vámpír vagy!

Azzal eltépte a láncot, visszakúsztak, és elbújtak. A terv első része kész! Mire a gonosz észrevette, hogy a fogoly eltűnt, nem volt mit tenni; ekkor előjöttek a csalik. Aranka néni futásnak indult, és majdnem utolérte őket, amikor azok szétszéledtek, és ő futott tovább. Ekkor meglátta a kivetített képet, és nekiindult, ám végül átesett rajta, és a varázslat megszakadt.

 - Gyerekek! Tudtam, hogy sikerülni fog! Bíztam bennetek.

 - Aranka néni! – kiáltottak mind.

Visszasétáltak a trónterembe, ahol ott állt a Főnök, arcát természetesen árnyék fedte.

 - Most legyőztetek, de még visszatérek, és akkor erősebb leszek, ezt megígérem!!! – és füstté vált.

 - Menjünk haza.

El is indultak, de a trón mögött három ajtó is volt.  Vajon melyik a helyes?

 - Én tudom melyiken kell átmenni! – jelentette be Aranka néni.

 - De honnan tudjuk, hogy nem csap be?

 - Ki tudja, talán átvisz egy új dimenzióba!

És itt jött Dávid első értelmes mondata:

 - A bátorság kulcsa!

 - MI???

 - A bátorság kulcsa, amiről a könyv beszélt! Meg kell bíznunk Aranka néniben. Mi kell bátran megbízzunk benne, és ő a kulcs, aki nyitja az ajtót!

Ezzel egyikük sem tudott vitába szállni. Teljesen rábízták magukat tanárukra. Vagy most vagy soha. A rendező határozottan megindult a középső ajtó felé, és a feszültség fokozása érdekében nagyon lassan lenyomta a kilincset. A hatalmas színkavalkádba egymás után léptek be, és abban a pillanatban, ahogy hozzáértek, odakerültek a művházba, és épp akkor léptek be a főbejáraton.