21. fejezet

A supersaurus szuperkedves

- ÁÁÁ. FÖLDRENGÉÉS!!!

- Dehogy földrengés, ez valamilyen dübörgés, mintha…

- Mintha…?

- Mintha valamilyen állat jönne felénk - és ahogy ezt kimondta, hirtelen egy toronymagasságú dinosaurus. Mindenki el akart volna futni, de ekkor a dínó odament Laurához, és végigszagolgatta. Laura felemelte a kezét, hogy megsimogassa, és hirtelen mindenki visszafolytotta a lélegzetét.

- Csináljam?

- Jaj, Laura, csináld már, mindjárt megfulladok!

- Ki mondta, hogy ne vegyél levegőt?- mondta, és mikor megsimogatta, és a szörny megnyalta a kezét, mindenki egyszerre sóhajtott fel.

- Ezt is túléltük! - lelkendezett Bence.

- Ne bízd el magad! Lehet, hogy ez is csak egy gonosz álca, ami valójában hatalmas fenevadat rejt! - borzongott Enyedi.

- Ártalmatlan  - ahogy ezt Luca kimondta a szörny elé vetette magát, dobott egy hátast, és mint a kiskutya aki azt várja, hogy a hasát vakargassák, hemperegni kezdett. De abba a pillanatba hirtelen fel is ugrott, mint akit egy tüske szúrt meg. Mindenki a földre nézett, és valamiien könyvnek az éle kandikált kifelé a földből. Azonnal ki is szedték, és megnézték. Elvis Presley naplója volt. Az utolsó bejedzés:

Augusztus 13.

Péntek

Na üdv!

A sajtó a válást okolja a drogozásom miatt. Pedig ez nem így van 1997. Október 23.-án furcsa dolog történt. A kocsim a szerelőnél volt, ezért busszal kellett menjek. Nagyon érdekes volt az utazás. Őszintén szólva féltem.
Az egész ott kezdődött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10 perces volt a késés. Láttam, hogy már fordul be a megállóba, valamiért, ki tudja miért ránéztem a rendszámtáblára. 666. Ezek voltak a számok. Eszembe is jutott, hogy van egy jó kis zenész arc, akinek ez a neve. Meg minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofőr bácsinak nem volt szarva, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam. Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt. Elindultam, hogy keresek valami ülőhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon.

Odamentem az egyetlen üres helyhez. Az ablak felől valami eszméletlen érdekes arc ült. Nem tudom, hogy nő volt-e vagy férfi, szerintem a kettő közötti átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki, mintha csápok lettek volna. A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt.
- Szabad a hely??- kérdeztem tőle.

Felém fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak is egy zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erősen kifestette volna. Arra gondoltam, hogy valami indiánféle lehet a tag, de aztán rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a gondolatmenetet befejeztem szó nélkül visszafordult, az ablak felé, és újra cuppogni kezdett.
Hozzád szólok, lila majom. - gondoltam magamban. Megköszörültem a torkomat.
- Elnézést szabad a hely?
Na, most meg rám se nézett. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz lehet neki, főleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy próbát, mert nagyon nem volt kedvem ácsorogni.
- Hahó! Szabad a hely?

A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát törődjenek a saját dolgaikkal. - gondoltam.
És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt:
- Neked foglaltam! ? - mondta, majd ismét befordult és cuppogni kezdett.
A mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltűnt valami. Rohadtul érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm, elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja, mint egy kis csoportosnak. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a kettő közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnős, pont, mint ez, mert, hogy ez is ilyen féle, a felöl nem kételkedtem.
Bár nem érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és le akartam ülni, minden áron. A tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem, véletlenül meglöktem a polipot.
- Bocs!

Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott. Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott.
Majd még jobban meglepődtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el kapargatni, na és persze közben cuppogott. Ez az elmebeteg mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson.
Biztos tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. Ha lehet most még ijesztőbb volt az arca, mint az előbb. A lila folt viszont eltűnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székből! Hogy csinálhatta? Nem fociszurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az feltűnt volna.
Csodálkozásomban véletlen megszólaltam:
- Jó trükk.

Halkan mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze cuppogott. Szája úgy mozgott, mint a halaké, ez eddig fel se tűnt. Minek nézel? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis óvodás polip hangon.
- A végállomásra tartasz?
Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam.
- Nem.
Nem valami bő válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy polippal. Reméltem, végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart, egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt.
- Mindenki oda tart! Te is!

Megborzongtam. Teljesen más hangon szólt, mint ez előtt. Nyoma sem volt a kis óvodás polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzóféle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa.
Miután eltűnődtem ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit is akart mondani ezzel a bölcsességgel. ?Mindenki oda tart!? Mindenki a végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig.

Ránéztem. Ismét az ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem mennyi az idő. Huh, még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A szeme sárga volt. Őszintén szólva, előtte nem néztem milyen színű volt a szeme, de kétlem, hogy sárga. Talán mintha barna színű lett volna. Vagy nem? A fene tudja.
A további 5 percben szinte levegőt se mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna.
Aztán végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam, hogy jelezzek. Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy, mint az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam. Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit. Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és gyorsabban vettem a levegőt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felőli oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még időzött, így volt időm átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyéről. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz ajtaja becsukódik. Majd a sofőr sebességbe tette a járművet és elhajtott. Szerencsére nem szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is lehet, hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá, ez badarság, vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a buszon, ezt szentül hiszem.
Ezek után elindultam haza. Ahogy sétáltam hazafelé, érdekesnek találtam, hogy rajtam kívül senki nem volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen, az biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és a ház ablakában nem állt senki. De hisz itt tudom, ki lakik itt. Ez itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt? Hát persze az öreg Pölösiék. Újra az ablakra néztem, és megint üres volt.  Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, de a cuppogós hang nem maradt abba. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól. Gyorsítottam, és útközben előkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbről hallottam. Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de a meleg miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra.
Az otthon közelsége megnyugtatott. Azóta minden éjjel cuppogást hallok. Ezért szedem a gyógyszereket.

Mikor ezt felolvasták, mindenki csak hallgatott. Hirtelen megkordult valakinek a gyomra.

- Ez kié volt?

- Nem az enyém, de már én is nagyon éhes vagyok.

- Enyém se - mondta mindenki kórusban.

- Hát akkor?

- A supersaurusé.

- Hát akkor együnk valamit, mielőtt ő esz meg minket.- megebédeltek, aztán tovább indultak, és közben beszélgettek.

- De hol vannak Aranka néniék?

- Gyerekek, van egy ötletem.

- Mi???

- Hát nyilván a Főnök küldte őt ránk. Akkor tudja, hol vannak - mondta Bence, és közben a dínóra mutatott.

- Tényleg, és amúgy mért nem ülünk föl a hátára?

- Jaj Dávid, ne kérdezz már ilyen…. Nem is rossz ötlet - ismerte be Alexa. Eközben Viktor hátul kullogott. A gyerekek fölültek a dínó hátára, és úgy mentek, oda, ahova ő akart, mert remélték, hogy elvezeti őket a kastélyba. Mikor beesteledett, tüzet gyújtottak, és rémtörténeteket meséltek:

Egyszer egy kislány, egyedül ment haza az iskolából. Tél volt hamar sötétedett, és a kislány a külön matekja miatt csak fél hatkor indult haza az erdőn keresztül. Úgy tartották, hogy egyszer egy öreg nő bement az erdőbe, oda bent átkot szórt az erdőre és az óta se jött ki. Aki bemegy oda, többé nem látják. De ez a kislányt nem zavarta. Azt hitte, hogy csak egy régi mese. Miután bement nem történt semmi egy ideig, de aztán hallott egy sikolyt, odafutott, hogy megnézze mi az, de mire odaért már csak egy szétmarcangolt nőt látott. Megfordult, és meglátta az öreg nőt, aki szórta az átkot erre az erdőre. Futni akart, de a nő elkapta, és nem engedte, hogy elmenjen. Majd megölte kislányt. A mendemonda igaz és az öreg nő az óta is ott él és megöl mindenkit, aki bemerészkedik.

Íme, még egy:

  Ez velem történt meg kb 3 hónapja Éjszaka.

Aludt már mindenki, éjfél volt. A nappaliba hirtelen megszólalt a zenélő doboz. De úgy, hogy az csak akkor szólal meg, ha fel van nyitva és fel is volt. Pedig mindenki a szobájában volt. A húgom lement a nappaliba és lecsukta. Másnak elmesélte az anyunak, és aznap este már legumizta, hogy nehogy még egyszer megszólaljon. Aztán érdekes módon akkor is éjfél körül megszólalt. A gumi a zenélődoboz mellett volt, és a zenélő doboz ismét fel volt nyitva. Akkor már nem merte lecsukni, és csak kiabált az anyunak, hogy "Anyuu megint szól a doboz." És akkor kikapcsolta. De persze ezek után már aznap este nem aludtak. És most a szekrény aljába van. Azóta nem szólalt meg.

- Ez kicsit gyenge volt.

- Mért, te tudsz jobbat?

- Nem…

- Fiúk, hol van Viktor?- kérdezte Bors.

- Eltűnt?

- Ezek szerint.

- VÉGRE!!! - ujjongtak a lányok, s már nem is tudom, honnan de kerítettek pezsgőt, s bontották meg. Dávid nagyon komoran nézett rájuk, mire ők, mint az angyalok hátradobták a pezsgőt, összerakták kezeiket, bárgyún mosolyogtak, s az ég felé emelték szemüket.

- Hová lett megint? - idegeskedett Dávid. Erre persze senki nem tudta a választ. - Megint elvesztettük, igaz? És ez most megint egy fölösleges kérdés volt, igaz?

- Ez ma már a 2. …- kezdte Alexa, de miután Dávid ránézett, egyből el is hallgatott. A lányok elvonultak beszélgetni.

- Ez olyan egyértelmű. Aranka néniék vitték el.

- Persze. De mért fújja fel ennyire? Nem 5 éves, tud magára vigyázni. Dávid úgy viselkedik, mintha ő nevelné.

- Jó, de a testvére…

- Igen, de akkor is.

- Egyből már menjünk el az erdőbe keresni!

- Én aztán nem.

- Én sem. Alexa, te elmennél?

- Ja, dehogy is. Viszont szívesen elmennék valahová.

- Hova?

- Nem tudom, de már elegem van, hogy folyton együtt vagyunk. Mármint nem mi, hanem mindenki. Menjünk már el mászkálni valahová.

- Jó.

- Biztosak vagytok benne?

- Persze, jaj, Luca, gyere te is.

- Jóó, jövök.

- És te, Laura?

- Még szép, hisz sárkány vagyok.

- Jójó, de nem kell átváltozz.

- Jó, de szeretek repkedni.

- Az lehet, de idegesít.

- Na, megyünk, vagy megvárjuk, míg reggel lesz?

- Menjünk.

*

- Bors, a lányok hova tűntek?- súgta Bence Borsnak.

- Mért, nincsenek itt?

- Nincsenek. Keressük meg.

- És a többiek?

- Szerintem Dávidot hagyjuk.

- Oké, menjünk - mondta Bors, és el is indultak a keresésükre.

*

- Lányok, ti még tudjátok, merre vannak a többiek?

- Persze. Visszafelé.

- Tényleg? Jó, hogy rájöttél.

- Na, most tényleg nem tudjátok?

- Megyek, megnézem - mondta Laura, és már fel is röppent.

- Na?

- Arra.

- Szerintem induljunk vissza.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

- Ez mi volt?

- Megyek, megnézem… a fiúk jó vannak… de ott valaki egy csapdába esett.

- Nézzük meg!- mondták szinte egyszerre, és indultak el arra, amerre Laura mutatott. Mikor odaértek, észrevették, hogy Bors, és Bence belesétált egy rókacsapdába. De azt, hogy hogyan szedjék őket ki, nem tudták.

- Segítsetek már!!!

- De hogy kerültetek ide?

- Titeket kerestünk. Na, dobjatok le valamilyen kötelet!

- De honnan szerezzünk kötelet? Laura!

- Mi van???

- Menj le értük!

- Jó - Laura fel is hozta őket, és visszamentek a többiekhez. Ott már mindenki aludt. Másnap reggel megreggeliztek, és indultak is tovább. Természetesen a „házi kedvencük” hátán. Már legalább 2 órája úton voltak, de még mindig nem jutottak sehova.

*

- Hé, ki maga? Maga az a titokzatos Főnök? Tudja, már nagyon unom, hogy folyton elrabolnak…idegesítő!

- Viktor!

- Mi az, Aranka néni?

- Viktor! Ne kérdezősködj! ... Főnök, hova vigyem?

- Ne a kastélyba! Talán… majd én elviszem. Te menj vissza a kastélyba.

- Jó - mondta Aranka néni, és elindult a másik irányba, és közbe azon gondolkozott, mért nem mehet ő is?

*

- Ott van valami! Látjátok? Mintha egy kastély lenne.

- Egy kastély!

 - Igen, egy Újabb kastély….eddig oda voltam a középkori dolgokért, de…

 - Menjünk be!

 - Rexy! A kastélyba! – utasította Márkó a dínót, és már indultak is.

 - Remélem nincsenek itt Barnus rokonai!

 - Azok az ártatlan kis cuki pókok?

 - Szerintem Luca sokkal inkább majmokra gondolt…

Ez a kastély nem volt olyan díszes, mint Mátyásé, mivel egy lépcső vezetett fel a hálószobán, azon kívül kétoldalt volt egy konyha, meg valami laboratórium – féle. Az egész sokkal inkább egy tudós lakótornyára emlékeztetett, semmint kastélyra.

 - Ki lakhatott itt?

 - Bizonyára valami okos-tojás feltaláló, vagy egy orvos.

 És Dávid mai hülye kérdése:

 - Milyen nap van ma?

Mindenki ráordított, hogy csütörtök. Aztán nagy nehezen átkutattak mindent, és elmentek aludni. Az ágy Levi és Bors fekvőhelye lett, a többiek meg össze-vissza, párnákra és takaróra feküdtek. A két farkasnak nem kellett párna, Barnus fel lógaszkodott a plafonra, Laura pedig összegömbölyödött az előcsarnokban (sárkányként) és betakarta magát a szárnyaival.

 - Bors!

 - Enyedi, hagyj alu…dn…iiiiiii!

 - De Bors…FŰSZER!!!

 - Áh! Mi van?!

 - Te tényleg űrlény vagy?

 - Dehogy is. Csak vicceltem!

Reggel senki sem kívánt fölkelni. De hát muszály volt, így hát szép lassan mindenki összekapta magát. Levi a biztonság kedvéért benézett minden zugba, nincs-e ott zombi, a két barna pedig elmélyült hülyeséggel teli beszélgetést folytattak. Luca összeszedett pár üveget a laborból, hátha valami jó lesz. Bence Rexy-vel játszott odakint. Tudták, el kell indulniuk, de minden egyes lépéssel közelebb kerülnek a végső ütközethez… és ahogy a könyv is mondta, itt már csak az elszántság hajtotta őket, hogy minél előbb hazajussanak.

Miután összepakoltak elég ételt, és vizet, felpattantak a dínó hátára, és elindultak nyugatra. A nap már lassan délfelé járt, és a gyerekek megálltak enni. Ez az egész olyan furcsa volt… Viktor eltűnése óta nem igazán történt semmi különös, nem támadott senki, nem tűnt el senki. És a könyvnek valóban igaza volt: ha ezt furcsának találják, hogyan szokják meg a normális életet? Nehezebb lesz, mint hitték. És ahogy ezen gondolkoztak mindannyian, észre sem vették, hogy repül az idő és már oda is értek a halálfej alakú sziklába épített kastélyhoz…