18. fejezet

A Négyszögletű Kerekerdő

 - Meneküljetek! – kiáltott rájuk. De késő volt. Megjelent egy kis piros szőrös élő báb. Méghozzá Evil Elmo.

 - Ezt te csináltad?

 - Miért?

Erre a kis szörny megszólalt, de a lehető legvékonyabb hangon, mégis nagyon gonoszan:

 - Én. Azért, mert nem volt hajlandó nekem elénekelni az Ábécét! Te ott! – mutatott Márkóra. – Énekeld el nekem az Ábécét, vagy te is így jársz!

Márkó így tehát engedelmeskedett. Szép lassan elkezdte szavalni a betűket, ám ekkor megjelent a SütiSzörny, és elkezdett énekelni:

 - Süti-Süti Sütíí! Süti-Süti Sütííí!

A többiek mind elfutottak, de Márkó még visszakiabált:

 - Hé! Elmónak van sütije… – több se kellett SütiSzörnynek; rávetette magát Elmóra és felfalta. A kis fiú pedig gyorsan a többiek után futott. Gyalogoltak már egy ideje, a pára pedig olyan sűrű lett, hogy alig kaptak levegőt. Egyszer csak a semmiből rábukkantak egy kis rétre. Itt a levegő is kitisztult, és furcsa meseszereplők járkáltak össze-vissza. Többek közt Bruchner Szigfid, Aromo, Mikkamakka, Vacskamati, Ló Szerafín, Nagy Zoárd, Dömdödöm, Szörnyeteg Lajos és Maminti. Lázár Ervin meséjének a sztárjai. De a gyerekek hiába kértek útba igazítást, mindannyijuknak üres volt a feje. Nem akaródzott nekik, de tovább kellett menjenek, így hát indultak is. Útközben legalább kétszer megálltak. Az erdő végtelennek bizonyult, és minden lépéssel egyre nehezebb volt haladni. A lábuk olyan súlyos lett, mint egy ólomgolyó, a kezük zsibbadt, és zúgott a fejük. Már ők maguk sem tudták mennyi ideje sétálnak az egyhangú komor fák között, amikor köveket találtak, egyre többet, majd hirtelen egy hatalmas kőfal magasodott a fejük felett. Mátyás kastélya.

*

 - Te jó ég! – kiáltott fel Luca, mert nem messze tőle épp egy pók ereszkedett alá a plafonról.

 - A nővérem miért ilyen félős? – kérdezte Banus isten se tudja kitől, majd odament a pókhoz. – Helló rokon!

 - A névrokonom, és mégis milyen hülye… - panaszolta Bodai Borsnak.

 - Persze, persze… - és Bors, mint mindig, most is nagyon gonoszul vigyorgott. – Bár az tény, hogy nálad hülyébb, viszont nagyon jó matekból, ami arra utal…

 - Nem kértem véleményt!

Eközben nagyjából mindenki bekecmergett a főbejáraton. Laura megragadott egy fáklyát, és óvatosan, nehogy meggyújtson mindent, tüzet fújt rá, aztán sorba meggyújtotta az összest. A terem tágas volt; két szőnyeg vezetett egy kis teraszra, ahol hatalmas festmény díszelgett a falon Mátyásról. A terasz főbejáratra néző korlátain, egy hatalmas címeren átszúrt két kard volt, alatta egy ajtó. A teraszról két irányba folytatódott a lépcső: az egyik egy trónterembe, a másik a hálószobába. Az alsó szinten, a teremben ahol a szakkörösök álltak, oszlopok díszelegtek, kétoldalt két ajtó. Az egyik az ebédlő, és az abból nyíló konyha, mellette a szolgák szállása. A másik egy nagy bálteremé.  A gyerekek felsétáltak a teraszra.

 - És most? A könyvtár valószínűleg a középső ajtó mögött van, de az be van zárva – jegyezte meg Levi

 - Hmm… - Atina pár perc gondolkodás után megragadta a két kardot, és összetolta őket. Az ajtó kinyílt.

 - Pont, mint a StarShine- ban – mondta Laura

 - És egyesek szerint a számítógépes játékok nem jók semmire…

Enyedi jól is gondolta. A könyvtár vízhangzott, körben polcok álltak, középen egy óriási szőnyeg. Rengeteg könyv volt ott, de hogy találják így meg a könyvet? Velük szemben egy üvegablak volt, mellette egy létra, ami pont fölért a fölötte lévő díszes falióráig.

*

 - ARANKA!!!!!!! – kiáltotta a Mester, vagy Főnök, és egyéb neveken ismert gonosz személy.

 - Uram?

 - Eljutottak a kastélyba! Utánuk kell küldeni valakit! Valakit, aki nem riad vissza, és aki biztos megakadályozza, hogy megszerezzék a könyvet! És ha már késő, akkor Viktort elviszi magával.

 - Úgy érti…

 - Igen. Éppen itt az ideje letesztelni.

 - És ha kudarcot vall? Tudja…

 - Nem Szabad Ide Jönniük! Ha erre van szükség ahhoz, hogy ezt meggátoljuk, akkor engem nem riaszt vissza! Küldd utánuk!

 - Igenis uram!