6. fejezet

Véresés (és egy kis számtan)

- Mitől ijedtél meg? Megláttad a tükörképed?

- Minek kellett felébresztened? Olyan jól aludtam… - panaszkodott Bence. És Márkó, aki eddig némán tűrte a többiek acsargását, a nagy okos fejével beleugrott a „vízbe".

-ÁÁÁÁ! EEZ VÉÉÉÉÉÉR! - Igen. Tipikus Márkó, kislányos sikoltással…

- Mi vér? - kérdezte Laura és belenyúlt a vízbe. És tényleg véres volt a keze.

- Mi a fene? Én rosszul vagyok a vértől - közölte Enyedi, majd kétségbe esetten nézett a többiekre. - Erős kényszert érzek arra, hogy elájuljak! - el is ájult.

- Én mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet vérben úszni! – mondta Bodai, és ő is fejest ugrott a tavacskába. Márkóval együtt beúsztak a vízesés mögé, aztán visszafelé versenyt úsztak. A többiek undorral nézték őket. Csak ekkor vették észre a vízesés tetejénél levő táblát, amire volt írva valami. Nagy nehezen felmásztak, miközben a két hülye úszkált, Levi pedig ájultan feküdt a parton. A táblára piros festékkel ez volt írva:

„Menjetek Kelet felé Márkó' ' ' ' -nyi kilométert, és meglelitek, amit kerestek.”

Persze már találkoztak ezekkel a jelölésekkel. Ez volt a SzínjátszóMetrika, röviden színmetria. Ezt kellett megfejteniük, mikor Dávidot kiszabadították. Könnyen lefordították matekra a jeleket, ami így nézett ki:

Fiúszámrendszer

Lányszámrendszer

4 + 8 x 4=

Hogy is jöttek rá? Márkó volt a 4-es, és a vonal plusz 8x valamennyit jelent. De ne bonyolódjunk bele a matekba! A másik lehetséges, ha a 8 fiú számait (1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8) összeadjuk. Tehát:

1+2+3+4+5+6+7+8=36

36 km Keletre. Persze a mese olvasói közt lehetnek most is értetlenek, de mindegy!

Úgy döntöttek hőseink, hogy másnap ebéd után indulnak. Este nem aludtak jól; mindenkit a félelem kerülgetett, hisz olyan hátborzongató volt a véresés. Irigykedtek is Leventére, aki még nem tért magához, és nem volt baja az alvással. Reggelre sikerült elaludniuk, akkor meg Levi ébredt fel, és keltette fel őket. Senkinek nem volt étvágya, csak Márkónak, és Bodainak. Ők viszont felfaltak legalább 2 tucat málnát, és még aztán is azon nyavalyogtak, hogy éhesek. Tovább is indultak. Amikor már fél órája mentek, eszükbe jutott valami. Hogy az erdőbe nincsenek kilométerkövek, és akkor honnan tudják, hogy hol van a 36. km?  Ekkor meg is álltak, és mindenki egymást bámulta, hogy hátha a másiknak eszébe jut valami. De a „terv” nem vált be, így hát mentek tovább, hátha lesz majd valami tábla. Már esteledett, mikor találtak egy kis házikót. Éppen be akartak kopogni, de bentről nagy veszekedés hallatszott:

- Fogd már föl, hogy nem te ölted meg, hanem a saját átka. Ne legyen már akkora egód.

- Hagyj már békén, én csak a tényt mondom, hogy őt is meg kell öljük. Amúgy, nem tudom mi bajod van mostanában.

- Hagyjátok már abba! Ne veszekedjetek már annyit! Harrynek igaza van.

Végül is úgy döntöttek, bekopognak, és ekkor, mint a varázslat, kinyílt az ajtó. Ott állt a szobában Harry Potter, Ron, és Hermione. Bementek, beszélgettek, és Hermione megkínálta őket sütivel. Bors nem akart venni belőle, mert az elejétől kezdve furcsa volt neki Harry, mert ő minden részt látott, és őrülten szereti, de Harry valahogy most „ördögibb”. De senki nem figyelt oda rá. Eltelt az este, és ott aludtak a kunyhóban. Már mindenki aludt, csak a varázslók, és Bors voltak teljesen éber. Bors nem bírt belenyugodni, hogy szeretett hőse milyen is valójában. És ezzel mindenkit megmentett. Mert aztán éjszaka közepén Hermione megpróbálta ágyba parancsolni a fiút, de ő ellenállt. Ekkor Harry tudjuk kivé, Ron Fenrir Greybacká, a vérfarkas halálfalóvá, és Hermione Bellatrix Lestrangé változott.

- És most… - Voldemort suhintani készült pálcájával - Édeskéim mentek a halálba!!! - már épp suhintott, de előtte megvakarta orra helyét s a pálcájára került némi trutyi. Végül lecsapott, és egy pillanatra minden elsötétült…