14.fejezet:

Egy új élet célja

 

 

M

ikor kinyitotta a szemét, először nem is tudta, hol van. Pislogott párat s rádöbbent, hogy a szoba amiben aludt, nem is az övé. A falak sötét fából voltak, mint minden más; a helyiségben az ágy mellett volt még egy kis asztal, és vele szemben egy faragásokkal díszített nagy szekrény. Két ajtó is nyílt az ágy két oldalánál: az egyik egy dolgozószobába, a másik a szabadba.

Feina gyorsan felöltötte olajzöld nadrágját, és barna felsőjét, mely ujjatlan volt, és combközépig lelógott. Hetykén összekötötte szőke haját, és lerepült a térre.

A város ezen része kissé hasonlított Arneára, így nem tűnt olyan idegennek. A Nap még nem bukkant elő a fák lombja mögül, így még sötét volt, és senki nem volt az utcán. Feina fontolóra vetette, hogy elmegy a föld alatti szentélybe, hogy megkeresse Amalthea úrnőt, de ezt gyorsan el is vetette; nem akart még egyszer végig sétálni a fojtogató füstön.

Épp indult volna, hogy jobban körülnézzen, mikor pillantása a tér közepén álló sziklára esett. Tetején a garag fa díszelgett, aranysárga levelei halványan derengtek a hajnali fényben. A lány közelebb sétált hozzá. Ekkor érezte meg. Tegnap nem vett észre belőle semmit, de most minél közelebb ment, annál jobban érezte az édes, hívogató illatot. Mintha varázskéz húzta volna magához, egy elszakíthatatlan lánc, egyre közelebb lépdelt a fához, amely egyre erősebben árasztotta megából az illatot - sűrűsödött, mint a füst, csak éppen ez nem volt olyan elviselhetetlen.

Feina már észre sem vette, hogy a sziklán mászik már felfelé, mikor az erdőből kisomfordált Yaía: szokásos üdvözlő morgása rémült visításba csapott át, mikor meglátta az elfet. Ő nem érezte az illatot, csak a veszély szagát, és égnek álló szőrrel, felpúpozott háttal vicsorított a fa felé, hegyes fülét idegesen csapkodva.

Még egy kicsit! a lány felkapaszkodott az alsó vékony ágra, és kinyújtotta kezét a levelek közt csüngő sötétkék bogyók felé. Mindjárt megvan, gondolta, egy kicsit közelebb…

 - Biztosan enni akarsz abból? - szólalt meg egy ismerős hang a háta mögül. Feina összerezzent, mikor megához tért a bódulatból, és hátranézett. Amalthea a szikla mellett állt, és most rámosolygott.

 - Akkor… nem kéne? Mármint úgy értem… ez mérgező? - habogta, miközben visszaereszkedett a fáról a kőre.

 - Az attól függ te mit gondolsz róla. - érkezett a válasz, és az istennő egyszerre csak az elf mellett termett, majd leszakított egy bogyót. Újra rámosolygott a lányra, majd megette a garag termését. Ezután leszedett még egyet és felé nyújtotta.

 - Hát akkor - Feina elvette a felkínált bogyót. - nem hinném, hogy számomra mérgező!

Már olvasott korábban ennek a fának a különlegességeiről. Az íze, vagy éppen az illata olyan volt, amit az illető a legjobban szeretett. Sokakat elvakított az általa nyújtott élvezet, így elég veszélyes volt azok számára, akik nem bírtak megállj-t parancsolni maguknak. Éppen ezért a legtöbb garag fát kiírtották, és már csak nagyon kevés maradt életben.

 - Aki mindenben a rosszt és a romlást látja, annak számára egy bogyó is végzetes - de természetesen annak is aki túl sokat eszik belőle. Az elme elködösül, és ha valaki nem ehet belőle többet, a végén saját magával végez. Így neked sem ajánlom, hogy mostanában újabb szemet egyél belőle!

 - Igen, azt hiszem… - Feina nem tudta mit mondjon, de jobbnak látta sürgősen elhagyni a sziklát, mert orrát újra megcsapta az édes illat.

Miközben lemászott, összeszedte gondolataiban a kérdéseket, amelyeket feltétlenül fel akart tenni Amaltheának; noha nem akarta az istennőt kíváncsiságával untatni, nem is akart olyan sokáig maradni, és voltak dolgok amiket feltétlenül tudni szeretett volna.

 - Úrnőm… szeretném ha… ő… szóval lenne pár…

 - Kérdezz nyugodtan!

 - Tényleg az alvilág istene rabolta el Evanyt? - bár maga sem hitte, de nagyon remélte, hogy Eyela tévedett ezzel kapcsolatban.

 - Nos az alapján, amit nővéred elmesélt nekem, bizton állíthatom, hogy ez így van -  valóban Tarnath vitte el idősebb testvéred.

 - Tarnath? Még soha nem hallottam ezt a nevet…

 - A fény elfek a Nyolc Istennőt tisztelik, és vallásuk nem terjed ki a Három Istenre, köztük Tarnathra az alvilág urára. Róluk nem tanítják ki a gyerekeket, és nem nagyon hisznek bennük, pedig léteznek, de ők a sötét elfek istenei. Ahogy az elfek képviselői, úgy mi is hadban állunk az istenekkel. Ez egy örök harc a két fél között, ezt ne feledd; soha egyik sem győzhet, mert hiába ölöd meg a sötét elfek vezetőjét, hiába írtod ki az összes emberét, a sötét mindig meglapul mindenki szívében, s akárhol, akárkiben felülkerekedhet a fényen. Ha megölöd az ellenséged, a saját embereid közül kerül valaki a helyére, emlékezz erre!

Örök érvényű törvény, akárcsak az, ha választ kapsz egy kérdésre, csak még több kérdés váltja fel a helyét, és soha nem lesz olyan, aki mindent tudhat. Feina fejében is zakatolt a kérdések tömkelege, és hirtelen nem tudta, most melyik legyen a következő.

 - És van még rá esély, hogy valah valaki visszahozza?

 - Ezt neked kell kiderítened. - s a válasz mellé egy újabb mosoly is érkezett.

 - Ezt úgy érted… hogy én… el kellene mennem, hogy kiszabadítsam?

 - Ha igazán szeretnéd, tedd meg. Csak te döntöd el, mit szeretnél csinálni.

 - Akkor elmegyek! - határozta el magát, és magabiztosan bólintott. Evany a testvére, és nem hagyhatja, hogy egy gonosz isten befolyása miatt ezrek képzeljék őt a megtestesült gonoszságnak. Aztán újabb gondolat költözött a fejébe, valami kevésbé lelkesítő. - De Eyela…

 - Nem lehetsz örökké gyermek. Itt az idő, hogy kezedbe vedd  a sorsod. Meg fogja érteni, arról gondoskodom.

 - Nem - Feina lemondóan csóválta a fejét. - túlságosan féltene, és azt is tudom, hogy azért, mert nem akarja, hogy úgy járjak, mint Evany. Utánam fogja küldeni Frounet.

 - Nem, ha én beszélek vele. - zárta le a beszélgetést Amalthea, majd még egy utolsót mosolygott, mielőtt madárrá változott volna, s elrepült valamerre Arnea felé.

Ezalatt a Nap már előbukkant a lombok felett, és kellemes meleg fénnyel öntötte el a várost. Feina már tudta mit fog tenni - bár még nem találta ki hogyan, de ez csak egy elhanyagolható tényező volt, amely most oly kevésbé számított a lány számára. Gyorsan elment élelmet csomagolni, majd megkereste Endurínát.

*

Hideg. Sötét. Üres. Valami meleg fény középen. Odamenni! Kemény szilánkos törmelék a láb alatt. Ropog.  Ez ijesztő. Valami lágy hang hátulról. Egy hatalmas fehérség. Olyan, mint én! Nem ismerem. Érzem, hogy szeret. Odamegyek! Biztonság. Szeretet. Törődés. Gyengédség. Ez így jó!

 - Isten hozott Kelittában, drága Temara!