6. fejezet: 

Beavatás

 

 

 

Nemsokára elérte a célját. A magányos kis hegyecske, melyen aminap Frounnal beszélgetett, nem volt túl messze a várostól. Feina megkerülte a barátságos külsejű csúcsot, ám a másik oldala sokkal zordabbnak bizonyult.Egy szál virág nem sok, annyi sem volt közel s távol, csak egy széles sziklapárkány, és egy sötét tátongó barlang, melynek mérete vetekedett a palota csarnokaival. Az elf beröppent, mit sem törődve a lehetséges veszélyekkel. Persze ilyen veszélyekről szó sem volt!

Nem kellett sokat sétálnia, már megpillantotta a halványan pislákoló lángot, melynek fénye minden lépés után erősödött. Mikor már maga is megpillanthatta a fényt, a barlang is megváltozott: a durván faragott fekete sziklát gyönyörű sötét színű márvány váltotta fel. a padló sem a csúszós, göcsörtös kő volt, hanem homokkal felszórt macskakő. Az egész egy nagy tojásra emlékeztetett… egy sárkánytojásra. Ez volt Froune otthona. A fészek közepén egy méretes farönkből, és nagyobb ágakból rakott tűz kapott helyet. Távolabb tőle, egy szalma kupac tetején a tojás ,,aludt”, ami talán akkora lehetett, mint az édesanyja szeme. A nagy sárkány – óriási méreteinek ellenére – kényelmesen elfért, sőt még szárnyait is széttárhatta. Most éppen kicsinye mellett szunyókált, de mikor a lány belépett, menten felemelte a fejét.

 -Szia Froune! Hogy van a kicsike?

 -Talán ma, vagy holnap este kikel. Na de akkor aztán nagyon kell vigyázzunk rá! A Balladák Éjszakájáig biztonságban kell legyen… - magyarázta a sárkány, de Feina a szavába vágott:

 - A Balladák Éjszakája?

 - Igen, jól hallottad. Ez egy sárkány ünnep – folytatta Froune, majd újabb tüzet fújt a máglyára. De ez nem egyszerű tűz volt. Feina alakokat vélt kivenni a lángokból – sárkányokat. Már régóta ismerte a sárkányt, de az mindig meglepte valamivel! – Na, már- most, ha születik egy sárkány, akkor azon a napon, mikor a telet tavasz váltja fel – mesélte tovább Froune, és a kis figurák mintha csak illusztrálták volna a szavaik, mindent megmutattak, amit mondott. – elviszik Unendansa palotájába. Erről annyit érdemes tudni, hogy a tetejét rubint borítja. Amikor a Hold az ég közepére ér, és megvilágítja a drágakövet, az alatta álló újszülöttek a négy elem közül valamelyik felett hatalmat nyernek, mellyel megvédhetik magukat. Nos, azért van néhány kivétel, amikor esetlegesen nem a víz, tűz, föld, vagy levegő elemét kapja meg egy fióka, hanem esetleg, a villámot, a jeget, a fényt, és így tovább. De ez nagyon ritka!

 - Egyszer megnéznék egy ilyen ünnepet! Majd, ha végre beutazhatom a világunkat, majd ellátogatok Undendansába!

 - Szóval egy nagy utazást szeretnél?

 - Igen… Bár Eyela nem hinném, hogy elenged… erről jut eszembe, meg kéne látogatnom őt is.

 - Menj csak, és add át üdvözletem!

 

A gránit-törzsű fenyőbe vájt kastély termei sziporkáztak, habár a nap nem sütött. A fagy-tündérek felhősátraikban szálltak meg, és kitakarták az eget a bámészkodók elől. A földből néhol kiálló gyökerek közrefogták az alul lévő kaput. a szárnyatlanok itt, egy hosszú csigalépcsőn jöhettek fel. ahol az ágak előtörtek a törzsből, ott kezdődött maga a palota rész. A lépcső a nagy teraszra vezetett, ahonnan az ajtó nyílt a nagy csarnokba. egy szinttel felette volt a trón terem. Fentebb csak kisebb termek, és szobák voltak.

 

A trónterem nem volt túl nagy. Gyönyörű faragások díszítették a falakat, az oszlopokat, a plafont; az egész termet. Minden üvegből volt; A fáklya tartók, a székek, a trón. Két oldalt a nyolc istennő szobrai sorakoztak: Amalthea, a természet istennője, Eneltha, a bölcsesség úrnője, Candrelia, a szépség istennője, Felthanya, a háború istensége, Dreylina, az ünnepek, és a mulatás felhatalmazója, Selirya, a tengerek parancsolója, Marilina, a viharok királynője, és Gleniryn, az elfek védelmezője.

Eyela a nagy ablak előtt járkált, ami Froune számára volt fenntartva. Aggodalmas tekintettel nézett húgára mikor az belépett.

 - Üdvözöllek húgom.

 - Mi a gond?

Eyela két levelet mutatott Feinának. Az egyik Pernából érkezett, a másik pedig egy ismeretlen személytől. A lány átfutotta az ismert feladójú üzenetet. Úgy tűnik, a sötét csapatok már támadásba lendültek. A másik levélben ez állt:

 

Adjátok át a várost, és visszakapjátok, ami hiányzik!

 

Feina alaposan megnézte. Ez a kis üzenet állta rajta, és mégis egy szép méretes lapot elhasználtak, sőt, még le is volt pecsételve. a pecséten pedig egy szalag lógott, melynek széle fehér, közepe zöld volt. Még nem látta ezt azelőtt. Vagy mégis?

 - Én már láttam ezt a levelet! – kiáltott fel. nővére kérdőn nézett rá. – Reggel mikor Nimsayhez tartottam, láttam, ahogy Galwin, az egyik tanácsos átvette ezt egy csuklyás férfitól!

Eyela szeme elkerekedett. Mikor ő bejött a terembe, már a széken várta a levél. Hát elárulták volna? Megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni a gondolatot, de ekkor egy apród futott be kétségbe esetten, és ekkor beigazolódtak sejtései.

 - Úrnőm! Valaki betört a kincstárba őrségváltáskor!

 - Elvittek valamit?

 - Csak egy dolgot: az…

 - Aquarinát! – és lehetett hallani ahogy megremeg az ifjú királynő hangja. Ennek a fele se tréfa, gondolta Feina, na de egyáltalán mi az?

A kincstár olyan volt, mint mindig. tele kincsekkel, drágakövekkel, ékszerekkel, arannyal, ezüsttel… csak éppen a terem közepén álló karcsú állvány tetejéről hiányzott a kék kő. Legalábbis mindenki ezt mondta, bár Feina még nem látta.

 - Időszerű lenne elmondanod, mi az az Aquarina… - türelmetlenkedett.

 - Az egy különleges kő. Egy nagyon bölcs, és öreg sárkány készítette, és bízta nagyapámra. Attól fogva ez a kő határozza meg, hogy ki termett rá az uralkodásra, s ki nem – habár azóta még csak három uralkodó volt. Az új királynak, vagy királynőnek pár csepp vérét kell áldozni, s ha a kő felizzik, ő lesz a következő uralkodó. Ezenfelül ez a kő biztosít minket arról, hogy semmiben ne legyen hiányunk, így hát ha ki kerül az erdőből…

 - Tehát vissza kell szerezni, méghozzá sürgősen!

A fehér sárkány kíváncsian hallgatta a beszámolót. Mikor Feina befejezte a beszámolót, felháborodottan horkantott egyet.

 - Eyela nem fogja tudni egyedül visszaszerezni! Rád van szügség! Nem azt mondtad, hogy be akarod járni Kelittát? Kezdheted Eriával.

 - No de… Azt akarod, hogy én szerezzem vissza a követ?

 - Még megbeszéljük. várj meg itt, nemsokára visszajövök! – És Froune, meg sem várva a választ, már indult is. Bízott Feinában, és tudta, hogy az a lány nagy tettekre született. Ez most egy nagyszerű lehetőség volt számára. És már Amalthea is látni akarja őt…

 

Mikor kiért, könnyedén fellebbent egy légáramlatra, és lustán elvitorlázott a palotáig. A trónterem nagy ablaka előtt most el volt húzva a függöny. Könnyedén félrelökte a bársonyos anyagot, és benézett. Eyelán kívül csak két őr volt a teremben. A királynő trónjában ült és olvasott.

 - Hallottam, mi történ. Ez szörnyű!

 - Vissza kell szerezzük, de hát tegnap adtam ki a parancsot a csapataimnak. Itt már csak egy tucat katona van, őrnek, megelőzendő a hasonló betöréseket. Froune, te utánuk mehetnél!

 - Azt hiszem igencsak nagy kárt tehetnék a fákban, azon felül, szerintem jobb lenne ha mondjuk Feinát küldenéd a tolvajok után… - és megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy kitart emellett.

 - Froune! Te megőrültél? A húgomat nem… - tiltakozott a királynő.

 - A húgod nagy tettekre képes, és nem tarthatod itt ötökké. Így, vagy úgy, de előbb utóbb el fog menni, és ez nagyszerű alkalom, hogy felkészüljön. Hiszen ha innen elmegy, nem marad sokáig Eriában sem…

 - De ez veszélyes lehet! – vágta rá az úrnő, de tudta, hogy a sárkány szavai a legmélyebb igazat tükrözi.

 - Ezerkettőszáztizenhét éves vagyok Eyela. Sok mindent megéltem már, és hidd el, látom rajta, hogy felkészült. Bízz benne, és bennem. De legfőbbképpen bízz a fényben! – ezek a szavak, ha eddig még nem, de most végképp meggyőzték Eyelát. Bár azért tiltakozott.

 - Biztos hogy el akar majd menni Eriából. Tudom! Nem mehetnél vele?

 - Egy darabig elkísérhetem – felelte a sárkány. – de Temara bármikor kikelhet. Akkor mindenképpen itt kell lennem!

Eyela bólintott, s Froune eltűnt az ablakból. Éppen indult volna, mikor meglátta Galwint, az árulót, amint sötét köpenyébe burkolva végig osont az utcán. A gúnya ugyan elrejthette arcát a sárkány elől, de a sötét szándék, mely tetteit  vezérelte, tisztán érezhető volt.

Froune figyelte, ahogy a piac felé veszi az irányt. Nyilván rosszban sántikált, de sajnos a sárkány nem tudta követni, mert a piac melletti teret, ahol leszállhatott volna, most a nemrég érkezett kereskedő csoport sátrai foglalták el. Így nem is gondolkodott sokat ezen, inkább elindult otthona felé.

 

Mikor beért a barlang mélyére, látta, hogy Feina a tojás mellett ücsörög, és figyeli a különös, keringő zöld mintákat.