2.fejezet:

Fagyos látogatók

 

 

 

eggel nem volt napfény:az eget felhők takarták. A csodás fény elvesztésétől minden olyan lehangolt volt.

Feinának egyszerűen nem akaródzott kinyitni a szemeit, de kénytelen volt rá, mikor a fa odvába épített ház egy óriási széllökéstől összerezzent. Az elf lány leesett ágyáról, majd elgurult a falig. A szél elállt, és kintről is csak nagy fehérség látszott. Az ablakon bekukucskált egy nagy gyémántosan sziporkázó szem, amely legalább akkora volt, mint egy lovas hintó kereke. Froune, aki az ablak előtt fészkelődött megszólalt:

 - Elindultak - hallatszott a sárkány vízhangzó hangja, amit visszavertek a fák.

 - Mik? Kik?- kérdezte Feina, miközben felállt.

 - Azt hiszem a te célodat szolgálja, ha magadról jössz rá az efféle pitiáner semmiségekre. - mormolta Froune kísérteties hangon. A lány kirepült a házból felpattant, a sárkány hátára, ami olyan széles volt, hogy öten elfértek volna egymás mellett rajta – ha nem többen. Froune nagy lendülettel felröppent és a kastély felé vette az irányt.

A kastély, ellentétben a házakkal, az erdő messze a legmagasabb fájából lett növesztve, fehér gránittal volt bevonva. A falait bűvölettel készítették annak idején; hisz a tűlevek a grániton keresztül is egészségesen zöldellettek egész évben. A fa törzsén egy nagy tornác volt, amin a sárkány kényelmesen leszállhatott - ebből is látható volt mily hatalmas és öreg ez a fenyő. Feina berepült a trónterem felé, meg sem várva az óriás hüllőt. Froune a trónterem hatalmas nyitott ablakán bedugta a fejét, hogy ő is csatlakozhasson a beszélgetéshez. Eyela felállt a trónról, pont akkor, amikor Feina beért a terembe. A két testvér köszöntötte egymást.

 - Mi szél hozott, drága húgom?- nézett kérdőn Eyela a hercegnőre.

 -  Kik, vagy mik indultak el?- kérdezte Feina. - Froune említett valakiket akik „elindultak”, de kik?

 -  Ó, hát persze! Te még nem vettél részt ezen az ünnepségen, mert csak húsz évenként tartjuk. Tudod ilyenkor más, távoli városainkból jönnek a fény elfek, hogy megünnepeljük Arnea megalapulását. Tudod az évenként tartott bál csak bál. De ez az ünnep ami holnap lesz ez más… Arnea a holdfogyatkozás idején alakult…- magyarázta Eyela. – Sokan Terletah Arneának is nevezik, ami – mint te is tudod– az ősieink nyelvén Arnea ünnepet jelent. És valóban az is.

 - Értem -  Feina megvonta a vállát. Az ősök nyelvét még jóval a Kelittába érkezés előtt használták az elfek, és csak az uralkodóház tagjai törték azon magukat, hogy megtanítsák gyermekeiknek. - De mitől vannak itt ezek a felhők? Hiszen nyár van, ilyenkor nálunk sosem…

 -  Úgyis megtudod- mosolygott rá Eyela. Bár nem volt túl idős, arca komoly. Tökéletes uralkodónak bizonyult, minden szempontból. Húga meghajolt és kiment.

 -  Kik ezek a valakik? Vsgyis azt sejtem… De miért nem tudtam az ünnepről, és mi is a lényege? – tűnődött Feina, miközben felszállt a sárkányra.

 - Nézz utána a krónikákban – tanácsolta a Froune, hátrafordította hatalmas fejét, és rá kacsintott az elfre.

 - Te tudod. Bár nincs nagyon kedvem olvasni. - a lány fészkelődött, majd előre repült a sárkány feje mögé, a nyakára ült, az első nagy tüske elé, és bele kapaszkodott az előtte lévő kisebb tüskébe.

 -  De tudnod kell, a saját jellemedet fejleszti, ha kitartóan keresed a válaszokat. Mint mondtam: azt javaslom nézz utána a krónikákban! – Froune vissza fordította a fejét és elrugaszkodott a kőről, majd felpattant egy légáramlatra.

 - Akkor irány a könyvtár!- kiáltott Feina. A sárkány bedőlt balra, és két lucfenyőből kialakított faház felé vette az irányt. Épphogy leszállt, a lány leugrott róla és befutott a hatalmas csarnokba. Froune az ablakhoz emelte egyik nagy szemét, és figyelte, hogy buzgólkodnak az olvasók.

Feina végig futott egy óriási termen, majd felkapaszkodott egy lépcsőn a galériába. Szépen megkereste a ’K’betűt. Lekapott a polcról néhány tekercset és könyvet, majd leült egy karosszékbe és olvasgatni kezdett.

 

Telt múlt az idő, de semmit sem talált. Már átolvasott minden krónikát, törvénykönyvet, paragrafust, tekercset, és lejegyzést, de erről a titokzatos ünnepről semmi nem volt leírva. Mikor indult kifelé, összefutott Jannarával. Vörös haja, mint mindig, most is tökéletesen ragyogó és sima volt. Feina jól ismerte barátnőjét, és tudta, számára ez létkérdés. Ha nem tökéletes, akkor inkább otthon kuksol egész nap, mintsem csúnyán mutatkozzon. Na persze ez nem azt jelenti, hogy egy felfújt hólyag volt, csak egyszerűen adott a megjelenésre…

 - Jössz repülni? A többiek már várnak! – ajánlotta Jannara.

 -  Hát az rám férne – felelte Feina, és elindultak kifelé. Odakint a többiek fogadták őket. Froune úgy döntött, hazamegy

 -  Tudtok vigyázni magatokra, de a kicsim nem – mondta a sárkány, mielőtt elment.

 - Ti is hallottatok ezekről a valakikről, akik idejönnek? – kérdezte Nimsay, miközben felemelkedtek a fák fölé. Seela válaszolt a többiek nevében:

 -  Az egész város erről beszél. Nagy dolog készülődik.

 - Eyela beszélt nekem erről az ünnepről – torpant megy Feina

 - Hogy?- kérdezték a lányok kórusban, miközben megfordultak. Így hát Feina beszélni kezdett a nővérével fojtatott beszélgetésről, és könyvtári kutatásairól.

 -  Ez eléggé furcsa, hogy nem írtak erről az ünnepről – állapította megy Seela.

 - Talán annyira titkos, hogy nem akarják a hírét adni – tippelgetett Nimsay. Seela legyintett.

 -  Talán - ismerte el. Így szálltak tovább nyugat felé, ahol a lemenő nap vörösre festette az eget, és a feléjük közeledő hatalmas felhőt.

 

 

A nap már majdnem lement, amikor egy hatalmas széllökés rázta meg a levegőt. A négy elf lányt elsodorta a szél és belelökte őket egy fa lombjai közé. A tűlevelek végig karcolták mindnyájuk bőrét. Seela kisodródott az ág szélére és majdnem elvitte a szél, hacsak Nimsay nincs ott, hogy elkapja a lábát. Barna haja úgy csapkodott a szélben, mintha lehulló leveleket sodorna a szél.

 - Micsoda időjárás! – ordította túl a szelet Jannara, és közelebb húzódott a széllel küszködő Feinához.

 - Jól vagy?- kérdezte.

 - Ne miattam aggódj – Feina hátranézett Seelára. Jannara követte pillantását. - Nekik segíts!

Mikor Nimsay-nek sikerült visszahúznia barátját, elállt a hatalmas vihar, és az ég sötétbe borult. Szokatlan módon, az évszakkal ellentétben, hullani kezdett a hó.

 - Nyári hó? Ez természetellenes! Mitől történhetett ez? – Feina leugrott az ágról a földre, és felvett egy marék havat. - Ez kísérteties.

  Barátai követték példáját, és leröppentek a fáról.

 -  Ez tényleg furcsa – mondta Nimsay.

 -  Ilyet még soha nem láttam – ámélkodott Jannara – ez hihetetlen…

 -  Odanézzetek! – kiáltott fel Seela, és az égre mutatott. Észak felől egy fehér felhő gyorsan közeledett feléjük, és úgy nézett ki, mint amit ezer kis mozaik darabkából raktak össze. A fürge fehérség nem tűnt igazi felhőnek. Ekkor már minden elf a fa körül bámulta az érkezőt. Az idősebbek összesúgtak, látszólag tudták, miről van szó. A fiatalok csak bambán néztek, mint akiket megbabonáztak.

 - Ez vajon mi lehet? – kérdezte Nimsay .

 - Nem tudom, de amit Eyela mondott Feinának…biztos erről beszélt! – ébredt rá Seela, áttuszkolta magát a tömegen, és odasúgta Feinának:

 - Eyela biztos erről beszélt!

A lány zöld szeme azonnal kikerekedett, ráébredt mi folyik itt: Eyela azt mondta távol élő fény elfek jönnek ide. Biztos ők azok akik „elindultak”. Csak annyit mondott:

 - Anetha! - mely az ősi nyelven annyit tesz „úgy van”.

Ekkor újabb szélvihar rázta meg a földet, s eget. A különös felhőből kirajzolódott több száz elmosódó alak. Mindenki elindult a főtér felé, csak ő marad a fa mellett.

Feina épp felemelte a kezét, és egy falevél hullott tenyerébe. Megfogta a száránál, és forgatta az ujjai között. Örült, mert kiderült kik jönnek, de egyben kicsit féltékeny is volt nővérére, aki tudott mindenről. Pedig mindig is kíváncsi volt milyenek a fagy elfek (mivel egyértelműen ők voltak) - állítólag olyanok voltak, mint ők maguk, csak a hegyek közt töltött idő alatt megfagyott testük mindenhol elővarázsolta a telet, ahová mentek. Felnézett az égre, amit valami nagy, fehér lepel borított. Froune volt az, aki gyorsan elzúgott a feje felett a palota felé. Ő is elindult.

 

Mikor kiléptek a fő térre, minden olyan idegennek tűnt. Végig tekintett az eddig megszokott környezetén: a kis ligetet macskakő borította,körülvették a fába kialakított házak,a bámészkodók. Négy utca vezetett innen: az egyik, tőle balra a gyakorlótérre, majd ott elágazva a palotához, a másik egy kicsit feljebb az árusokhoz, piacokhoz vezetett. Vele szembe egy út végig cikázott a fenyvesen, egészen a lombhullatókig, majd csatlakozott az erdőből kivezető főúthoz, ami Pernában ért véget. Egy másik út jobbra haladt, amit alig használtak, és Feina nem tudta hová vezet. Ez után felpillantott a tér közepén álló szökőkútra, aminek a vize be volt fagyva, ahogy minden víz a környéken. Mindent hó borított. Ez volt olyan zavaró a városban; ugyanis itt sohasem esett hó.

Az új környezet egyetlen különössége nem csak az időjárás volt, de a szokatlan tömeg is. Az itteni elfek ritkán gyűltek össze nagyobb csoportokban, kivéve ha Eyela összehívott egy gyülekezetet, tanácsot, vagy éppen ki hirdetett valamit, de ez is a palota előtt zajlott. Feina szinte azonnal észrevette a szökőkút tetején álló testvérét, aki valamit magarázott egy kisebb csapat elfnek. Odarepült hozzá

 - Hát ez volt az a nagy dolog? – kérdezte megindultan. Tulajdonképpen türelmetlen volt.

 - Anetha – felelte mosolyogva Eyela.

 - Ah! – morgott a hercegnő, majd megvonta a vállát. – Erulah kamolen elipse ouran. – felelte az ősi nyelven Eyela. Talán azért tette, mert sokan nem érthették, de abban hogy „újra eljött a nagy ünnep” Feina nem értette, mi olyan titkos.

Ekkor egy éles trombitaszó hallatszott. Mindenki felkapta a fejét. Az ismeretlen látogatóik ideértek, és épp leszállni készültek - noha kilétük már a legtöbbek számára egyértelművé vált.

  Ekkor a látogatók leereszkedtek az ég magasából. A ruhájuk, és hajuk hófehér volt, szárnyuk áttetsző és fehér eres. A nők egybe ruhát viseltek, amit ezüsthímzéssel díszítettek. A férfiakon fehér ujjas, egy ing, és egy vajszínű nadrág volt.

 - Hóvakságot kaptam! – tiltakozott Nimsay. – Én megyek!

 - Veled tartok! – csatlakozott Seela, és együtt indultak hazafelé.

 - Bocs. Ezt Eyelaval kell megbeszélned – intett neki Jannara, majd a többiek után repült. – Várjatok meg!

 - Most a palota felé mennek – mormogta az orra alatt Feina. Lassan kiürült a főtér, és finom szellő száguldott át a macskaköves utcákon. A lány hirtelen megborzongott.

 - Hideg van – szögezte le. – Egyedül maradtam.

 - Az nem olyan biztos! – érkezett egy hang a magasból.  A lány felkapta a fejét. Felette a nagy fehér pikkelyekben tündöklő Froune tornyosult, akár egy kolosszus. Mancsában lila köpenyt tartott. Feina hálásan belebújt.

 - Siess, nehogy lemaradjunk a gyűlésről! – mondta büszkén a sárkány, és lehajtotta az elf mellé gigászi fejét. A lány habozás nélkül felült a nyakára. Froune elrugaszkodott a földtől, majd felröppent a magasba és a palota felé vette az irányt.

 

A kastély előtere tele volt a vendégekkel. Feina előre nyomakodott a tömegen, a trónteremhez vezető folyosóig. A folyosón ott állt Aveno, Eyela hűséges inasa.

 -  Szép napot, Aveno! – köszönt rá Feya.

 - Neked is, hercegnőm! – köszönt vissza Aveno, majd meghajolt. – Mit keresel errefelé?

 - A nővéremet keresem – felelte a lány. - Hol van?

 - Tárgyalása van, de azt kérte senki se zavarja! – válaszolt az inas és keresgélni kezdett valamit, az övére akasztott tarisznyában. – megvan! – és elő húzott sok kis arany reszelékkel teli bőrzacskót.

 - Ez mire jó? – nézett rá értetlenül Feina, és megvizsgálta az aranyat.

 - A nővéred küldi. Azt üzeni még hasznát veszed! – mondta válaszul Aveno. Feina még egyszer rápillantott ajándékára, de mire felnézett, az inas eltűnt.

 - Hát ez furcsa! – mormogta az orra alatt, majd elindult a folyosón.

 

Mielőtt elérte volna a tróntermet, át kellett menjen egy hosszú folyosón, aminek a végében ott állt az ajtó. Az ablakként szolgáló falba vájt hosszanti barázdákat most fenyőágakkal takarták el.Ám a legutolsó két ablak már nem is volt ablak, hisz mögöttük már fal volt – látszólag. Feina a megfelelő falnál félrehúzta az ágakat, majd átpréselte magát egy szűk kis résen, és egy eldugott kis erkélyhez ért, amit ő maga készítetett, és csak ő ismert, na meg a bizalmas királyi építész. A helyet három oldalról körülvette a fa törzse, de az egyik oldalon borostyán takarta az erkélyt amit széthúzhatott, így élvezhette a kilátást. A fa oldalából kifaragott kis padra ült, és az egyik hatalmas falevélben gyűlő harmatvizet kitöltötte egy porcelán pohárba, ami az erre a célra készült tartóban állt. Kortyolt a vízből, amikor hirtelen pár gyermek fagy-tündér suhant el a nyílás előtt. Abban a pillanatban finom szemű dér lepte el a borostyán leveleit. Feina kíváncsian odament. A gyerekek vidáman játszottak a palota körül. A lány ismét kortyolt volna a harmatvízből, de az teljesen be volt fagyva.

 - Ez hogy lehetséges? - kérdezte magától meglepődve. - Jobb ha elmegyek innen, mielőtt jégkocka lesz belőlem! - ezután elindult, vissza felé. Miután kiért a sikátorból az ajtóhoz ment, majd benyitott. Eyela sehol. Biztos a tárgyaló teremben van! Átsurrant a szemközti folyosóra, és megközelítette jobbról a harmadik ajtót. Ez volt a tárgyalóterem. Csak halk dünnyögés hallatszott; egy mély férfi hang. Ezután hangosabban megszólalt nővére hangja:

 - Ezt semmiképp nem hagyhatjuk! Evannyt le kell állítani! – ekkor a szavába vágott egy másik hang. Feinának felkellett kapnia a fejét mert egy elf arra sétált. Miután elment az idegen, újra hallgatózni kezdett.

 - …megértésedet kérem. De, mivel ez a nő veszélyezteti birodalmunkat, csapataim rendelkezésedre állnak – fejezte be mondandóját a hang.

 - Köszönöm. De most beszéljünk vidámabb dolgokról! Nyakunkon az ünnep, ne vitatkozzunk hát ilyen háborúkról! Megyek is szólni a szakácsnak! – jelentette ki Eyela és felállt a székből. Feina gyorsan elbújt egy nagy méretű lehullott fakéreg alá. A politikusok kijöttek a teremből, utoljára a nővére, aki váltott pár szót a tél tündérek királyával. Azután ő is elhagyta a termet… a folyosót.

 - Huh! – bújt elő rejtekéről Feya. – Szóval erre az ünnepre minden városból, államból jönnek ide képviselők? Hát nem hiszem, hogy van olyan épület amiben ennyi hely lenne – majd elindult vissza a rejtett kis pihenőjéhez.